Az éter – kissé viharos – hullámain

Az egyik nagyszerű dolog az online terápiában – a vonal bármelyik végén – hogy nincs helyhez kötve. Kicsire zsugorodott világunkban, akárhol van épp dolgunk, nem kell megszakítani a terápiát. Ha üzleti út, konferencia vagy akár nyaralás vet más vidékre, csak elővesszük a laptopot, tabletet, esetleg akár csak a telefont, az időeltolódásra ügyelve(!) ellenőrizzük a megbeszélt időpontot, keresünk egy békés helyet és már indulhat is munka. Külföldön – ahogy egy velem dolgozó férfi mondta – még nagyon elbújni sem kell, a helyiek úgysem értik a mi egzotikus nyelvünket. (Társasutazásnál és nagy nemzetközi konferenciáknál vigyázat!)

Csakhogy! Ki gondolta volna, hogy például Franciaországban egyáltalán nem lehet számítani a netre? Pedig nem lehet! Persze, az sem segít, hogy a vendéglátómnak egy kis ’buta’ telefonja van és elég jól megvan vele, de ettől függetlenül is, Normandiában a nyilvános net-pontok épp hogy egy kis Facebook chatre jók, a képek már nem mennek át még lebutítva sem és nagyon szurkoltam, hogy az esedékes banki befizetésemmel ne legyen gond. Ilyen körülmények között – mondom, nem egy kis harmadik világbeli faluban (ahol egyébként sok helyen megbízhatóbb a net, mert rájöttek, hogy ez fontos), hanem Normandia gyönyörű és prosperáló lankáin – őrültség lenne terápiás ülést megbeszélni.

És mégis! Tudjuk, hogy van az a pillanat, amikor valaki elszánja magát, hogy végre visszaszerzi az irányítást az élete felett és szembenéz a problémákkal, akármik is legyenek azok. Ilyenkor ilyen ’apró’ akadályok, minthogy nem fogjuk hallani egymást, a legrosszabb pillanatban fog megszakadni a vonal, egy busznyi turista, a nagyharang és párzó kutyák vinnyogása fogja elvonni a figyelmünket, mind nem számít. És ki vagyok én, hogy mindezek ismeretében lebeszéljek valakit arról, hogy kezébe vegye a sorsát, és épp most?

Hát legyen! Kétszer kellett újra hívni egymást, a gyerekcsapat érkezését vidám énekszó jelezte és az utolsó 10 percet már telefonról kellett abszolválni, mert a laptopon lejárt a nyilvánosan elfogyasztható net.

De közben! Megismerhettem egy nagyszerű embert, akit mindez valahogy nem zavart, mert nem erre koncentrált, hanem arra, ami miatt jött. Én meg, miután túltettem magam azon, hogy nem tudok neki jobb körülményeket biztosítani, szintén rá tudtam figyelni. Hogy ideálisabb lett volna egy gondosan berendezett terápiás szobában, ahol a fotelek hány fokos szögben is kell hogy legyenek? Meglehet. Ám akkor mi most biztosan nem tudtunk volna találkozni, az pedig kár lett volna. Köszönöm neki, hogy bízott a technikában és a kettőnk együttműködésében és várom a folytatást ... akárhol is.