Alternatív hedonizmus

Ezen a nyáron háromszor utaztam lassan, a környezetet kímélve, kíváncsian, hogy mennyire tudom majd élvezni ezt a fajta utazást. Először a Glasgow-Normandia-Brüsszel-Glasgow útvonalon busszal mentem, majd haza (Glasgow – Budapest) és vissza (Budapest – Glasgow) nagyrészt vonattal. A reményeimről és elvárásaimról még az első út előtt írtam, most az utolsóról és a 3 út tanulságairól mesélek. 

A menetrendem most a következő volt:

Bp – Prága                                                                        -   vonat éjszaka 2 átszállással

Prága – Cheb – Nürnberg – Frankfurt – Brüsszel       -   vonat nappal

Éjszaka Brüsszel – Airbnb

Brüsszel – London                                                            -  szupergyors vonat a csatorna alatt

London – Glasgow                                                             -  busz éjszaka

Az útvonalat egy szuper website-ról választottam, mint legolcsóbbat. Aki vonatozni akar, annak jó szívvel ajánlom, a pasi mindent tud az európai vonathálózatról.

Az út fontosabb állomásai voltak:

J Budapesten, ahogy meglátja a jegyemen a két éjszakai átszállót, egy kedves kalauz hölgy azt tanácsolja, próbáljak meg hálójegyet venni, amiről aztán egy másik nagyon kedves idősebb kalauz lebeszél. Az öregúr érvelését fogadom el, nem szeretnék sok pénzt fizetni azért, hogy 4 órán át forgolódjak egy szűk kusettben, miközben a vonat áll. Inkább hajnal fél 2-kor átszállok és megnézem Ostrava fő-pályaudvart by night. Jó döntés volt.

J így picit összetörve és nagyon korán érkezem Prágába, ahol úgy döntök, hogy az éjszakai ücsörgés fáradtságát gyaloglással lehet legjobban gyógyítani, ráadásul még el lehet csípni olyan fazonokat, akik a turista városban már láthatatlanok. Sajnos arra nincs időm, hogy felsétáljak a Palotához megnézni a ’89-es történelmi események évfordulójára nyitott reprezentatív kiállítást, pedig megérné, ha már otthon nem hallottam hasonlóról*. Vagy elszalasztottam valamit?

J szuper tiszta, kényelmes és modern kocsiban kezdem meg az utazást Prága és Cheb között. Nagyon élvezem.

J a kalauz ugyan nem tud angolul, de megkér egy srácot tolmácsolni, akitől megtudom, hogy késni fogunk, biztosan nem érem el a csatlakozásomat, de a pénztárban majd segítenek másik vonatot találni, egyet se féljek. Egyet se félek, mert idefelé Frankfurtban is olajozottan ment a módosítás egy törölt járat miatt. Élvezem az utat, a vékony tornyú kis templomokkal jelölt zöld lankák békésen gördülnek el mellettem.

J egy kedves hölgy figyelmeztet, hogy csak idáig jött a vonat, innen buszozunk kicsit. Honnan látszik rajtam, hogy nem vagyok idevalósi? Már máskor is előfordult, hogy kedves utasok kérés nélkül fordították nekem a hangosbemondó számomra érthetetlen szavait.

J a buszon egy német férfi szegődik mellém. Elmagyarázza, hogy hatalmas baleset volt egy héttel korábban, azért az elterelés. Megtudok mindent, amit érdemes az orosz maffia helyi pénzmosodájáról és megmutatja a hozzá tartozó palotát és helikopter felszálló pályát is. Megbeszéljük, miért izgalmas a kriminológia és a nyugdíjas élet. Őszintén sajnáljuk mind a ketten, hogy sietnem kell és így nincs időm egy pohár borra Marienbad-ban, ahol én visszaszállok a vonatra, ő pedig meglátogatja egy kedves ismerősét.

L L L nagy bizalommal sietek a következő átszállóhelyen a pénztároshoz és igazán csak a kisagyam legmélyén fészkel gyanú, hogy az itteni ügyintézés talán nem lesz pont annyira gördülékeny, mint 3 héttel korábban Frankfurtban. Bátorítóan mosolygok és egyéb nyelvekkel próbálkozom, amikor kiderül, hogy a nemzetközi pénztárban a hölgy nem tud angolul. Csehül tud.  Sebaj, a helyzet magáért beszél, a jegyem meg direkt csehül van. Vissza is utalja a helyjegyek árát, bár a nonverbális kommunikációja azt közvetíti, hogy a pokolba kíván. Mégis erőt vesz magán és Nürnbergig még kinéz nekem egy vonatot, de ezzel végképp elérem az együttműködése határát. Hogy mi történik velem onnan tovább, hiszen a jegyem Brüsszelig szól és a későbbi csatlakozási pontokat is le fogom késni – és hasonló helyzetben a már korábban emlegetett stréber német vasutas a célállomásig biztosított új megoldást – az egyáltalán nem érdekli.  Csehül állunk, ő csehül vonogatja a vállát, ’Ne rozumje’, és egyre derűsebben figyeli bosszúságomat, én csehül próbálkozom, ’reklamacija’, hogy legalább valami nyomot hagyjak az utánam következő utazó közösség hasznára, de mindhiába. Talán a kiejtéssel lehet a baj. Szentségelve hagyom ott, méltóságom utolsó morzsáját mentendő próbálok az arrafelé is érthető kurva helyett más jelzőket találni a morgásomhoz, továbbra is bízva némileg szelektív nyelvi képességeiben.

J J J amilyen undok a hölgy Cheb-ben, olyan készséges a másik Nürnbergben. Sajnos már nincs vonat, amivel elérném az este 11 órás becsekkolást a brüsszeli szállásomra, az éjszakai járatra meg a hálókocsi-jegy mellé a vonatjegyet is meg kéne venni, mivel az Thalys járat, a villámgyors magánvasút. Sebaj! Menjek el Frankfurtig, ahol a kolléga ad majd egy hotel-kupont és a másnap reggeli vonattal elérem a Eurostart, ami átröpít – mondanám, ha ez nem lenne képzavar – Londonba, ahonnan már igazán csak egy ugrás Glasgow.

J hogy nem bukom el a szállás pénzt, az a legvérmesebb reményeim között sem szerepelt. Különösen, hogy a baleset a cseh szakaszon történt, a jegyet is tőlük vettem, így a német vasútnak nem sok köze van hozzá.  Ezen azonban az újabb kedves német vasutas nagylelkűen átsiklik és kiállítja a voucher-t. A szállás tiszta és mint akit fejbevertek alszom 10 órát.

J reggel ismét kis zökkenő: annyi variációt vettünk végig előző nap, hogy nem vettem észre, egy másik frankfurti állomáshoz tartozik az indulási időpont, így lekésem a reggeli vonatot, de – micsoda mázli – van még egy járat, ami még épp eléri a brüsszeli csatlakozásomat. Erre ugyan kötelező a helyjegy, de immár egy negyedik kedves német vasutas ingyen állítja ki, miután végigböngészte az összes pecsétet és feljegyzést szegény eredeti jegyemen.

J most a kedvenc londoni helyemen ülök, amíg felszállhatok majd az éjszakai buszra, hogy megtegyem az utolsó szakaszát is a Bp- Glasgow távnak.

A végső rovancsolás ugyan csak Glasgowban lehet elvégezni, mégis az eddigi J és L fejecskék összeszámolásából már jól látszik, hogy a mérleg pozitív. Feltéve! És nemhogy megengedve, de kötelezően: az élményt önmagához mérjük, vagyis hogy ott, akkor milyen érzés volt. Nem pedig ahhoz, hogy „na, de ha repülővel mentél volna, akkor – még drága jeggyel is – kb ugyanennyibe került volna, 50 óra helyett max 5 óráig tartott volna és 10-ed ennyi váratlan esemény sem történt volna” (márpedig a váratlan eseményeket – kivéve a szülinapi köszöntést – általában negatív előjellel illetjük).

Én ezen a harmadik utazáson éreztem meg valami olyasmit, amit alternatív hedonizmusnak neveznek: hogy nem feltétlenül megvonni kell magunktól valamit, ha pl. a klíma katasztrófát el akarjuk kerülni. Meg lehet próbálni más élményekben megtalálni az örömöt, leszállni a munka-rohanás-gyorsan élvezzük a kicsi szabadságunkat mókuskerékről. Ez nyilván egyszerűbb úgy, hogy én nem hagyományos munkarendben dolgozom, mégis talán érdemes elgondolkozni azon, hogy kinek mennyire lehet ez üdítő megoldás – legalább néha.

Amiket jó volt megérezni:

·      Az utazás önmagáért jó, nem csak eszköz arra, hogy eljussak A-ból B-be, ezért akár a szabadság néhány napját is fel lehet áldozni erre.

·      Mindenfélét lehet közben csinálni: bámulni a tájat, dolgozni, ismerkedni, olvasni, aludni, megállni valahol, ahol ismerős van, vagy csak úgy.

·      Egy idő után megszűnt az idegesség, hogy vajon elérem-e következő csatlakozást és ettől máris sokkal kevésbé volt fárasztó.

·      Már nem a terv-módosítások zavartak, csak a tiszteletlenség, az embert semmibe vevő, nemtörődömség, ahogy regenerálni is ennek ellentéte, a kedves emberi megnyilvánulások tudtak, amik pedig jóval többen voltak.

·      Nyilván nem lehet minden utazásnál ez a megoldás és a vonat még mindig nagyon drága, a busz pedig sokkal kevésbé kényelmes hosszú utakra, de érdemes felvenni a lehetőségek közé.

·      Egész más íze van, mint a nagyüzemi állattartáshoz és szállításhoz hasonlatos fapados légi közlekedésnek.

*Akinek meg nincs módja/ideje elmenni Prágába, az legalább itthon nézze meg Bánkuti Andris kiállítását a Fészekben.