Egy éve Glasgowban

Épp egy éve vagyok Glasgowban, itt az ideje a számvetésnek, visszanézésnek, némi rovancsolásnak.

Kint élő magyarokkal sokszor esik szó arról, hogy hol is van az embernek az otthona és mitől. Ha már ilyen szerencsések vagyunk ezzel az itthon vs otthonnal, hát azt mondhatom, hogy én itt kényelmesen, sőt itthon érzem magam, még akkor is, ha igazán ott - Budapesten - vagyok otthon. Nézzük hát mitől is lett itthon Glasgow. 

Annál is inkább illik nekem ebbe kicsit belenéznem, mivel a kriminológia mester-dolgozatomban azt vizsgálom, hogy a glasgow-i szabadultak hol érezhetik magukat itt otthon. Nagyjából persze sehol, ezen a téren itt sem sokkal jobb a helyzet, mint otthon, de erről majd egyszer később írok, remélem, néhány pozitív példával együtt. Abban viszont hasonlítok egy szabadulthoz - sok-sok más különbség, könnyebbség mellett - hogy nekem is meg kell itt találnom a helyem, ahhoz, hogy jól érezzem magam, akármeddig is maradok.

Számos körülmény miatt érzem itt jól magam - például imádom, hogy mindenki mosolyog, ha rossz kedvem van, elég egy kis sétára menni, hogy egy kis belső napfényt szívjak magamba, ha már a külsőből viszont kevesebb van - de most csak hármat választanék ki. Ezek mind olyanok, amik kicsit mázlik, kicsit tennivalók. 

Lakótársak
Ha nem családdal, társsal megy valaki külföldre, akkor többnyire első körben csak szobát bérel, sokszor különben is. A lakásbérlés az egyik legdrágább mulatság, ésszerű ezen spórolni, amíg az ember nem áll szilárd lábakon anyagilag. Hogy kivel él együtt az ember az nyilván rettenetesen meghatározza a hangulatát.

Néhány dolog, ami miatt a mi 4-esünk különösen jól érzi magát együtt. Négyen négy országból jöttünk, de mindannyian szeretjük Skóciát. Nagyon különböző háttérből jöttünk, nagyon különböző szakmákat képviselünk. Van köztünk bábkészítő-bábos-tanár-kreatív filmes, designer-grafikus-etikus konzumer-app-fejlesztő, színész-táncos-artista és pszichológus-kriminológus. A legjobb az ebben a szakmai kavalkádban, hogy mind a négyen azt gondoljuk, hogy a többi három az igazán cool szakmailag. És ez nem kishitűséget, inkább a többiek elismerését jelenti és valószínűleg bármilyen szakmával működik.

A privát életben is egészen mások vagyunk, más temperamentummal, különböző életkorúak, így más és más módon tudunk hozzájárulni a közös élethez. Ninon olyan, mint a Szőke ciklon, nem lehet mellette unatkozni, pörög-forog, mesél és vele kell menni pl. a Ben Nevisbe, mert mindenkit ismer. Magda éjjel főzőcskézik és egy (vagy több) pohár bor (esetleg lengyel vodka, avagy magyar pálinka) mellett az élet nagy kérdéseit lehet vele megbeszélni és ő a lelke az otthoni nagy karaoke partyknak is, Gavin mindent, de mindent meg tud szerelni és meg is szereli. Elképesztő! Hozzám meg be lehet jönni lelkizni kicsit (nagyon) és szívesen sütök hétvégi nagy kalácsokat is. [A népek két szót tudnak magyarul: mókus (ez hosszú történet) és kalács]

Ezen kívül van két dolog, amit szerintem mi egészen nagyszerűen csinálunk. Az egyik, hogy mindenki megjegyzi, hogy kitől mit kell épp megkérdezni. Nem csak az a kérdés, hogy milyen volt ma a suli/tréning/workshop, hanem, hogy hogy sikerült az előadás/prezentáció/tárgyalás, hol tart a fűzőcskében/cikkben/elhatározásban. És érdekli is a válasz!

A másik, hogy nem méricskéljük, hogy ki hány poharat mosogat el. Nagyjából mindenki elmosogat maga után, de ha épp rohan, akkor csak bedobja a mosogatóba és ereszt rá vizet. De ha nagyon rohan, akkor tán azt sem. De ezt biztosan nem azért teszi, hogy a többivel kiszúrjon, vagy hogy megússza a házimunkát. És ha odaállok mosogatni, akkor a két edény mellé még pont el tudom mosni azt a másik tálat, bögrét, valamit. Ha nagyon undi zsíros és tán leragadt a lábos, akkor azt lehet, hogy meghagyom a tulajának. Mert ezeken nem meccselünk.

Mint egy családban, szokták mondani, de szerintem nem! Egyrészt bármilyen jófej is mindenki és bírjuk egymást, a viszonyok mások, másrészt mert pont ezek a nagyon egyszerűnek tűnő dolgok egy családban nagyon gyakran elég vacakul működnek.

Persze nem azt akarom mondani, hogy minden rózsaszín. Volt például egerünk: három nő visított, hogy a lakástulaj egyetlen férfi - aki épp Párizsban volt - most azonnal csináljon valamit, majd amikor küldött a - kérésünkre - egy emberséges csapdát, amire az egerek persze tojtak, akkor most már efölött visítoztunk, ha esetleg valamitől becsukódott.  Magda egyszer 3 órát ült a fürdőszobában, mert beletörött a zárba a kulcs én meg Watsapp chat alapján próbáltam megfékezni a csőrepedést. Mégis az alkalmi problémákat bőven elfeledteti az általános jó hangulat.

Ja, és még egy fontos! Hogy ezt a mi nagy szerencsénket gyakran hangoztatjuk is! Ettől nő! És virágzik. :-)

Most látom viszont, hogy milyen hosszúra nyúlt az első dolog, ami miatt itthon lehet itt lenni, úgyhogy a további kettőről majd kicsit később! Szintén itt!

Nektek mitől lesz otthon az otthon távol az otthontól? :-D  A tervezett zárszót viszont már ide is beteszem: mostanra egészen otthonos, de az első 2-3 hónap pokoli nehéz volt. Sokkal nehezebb, mint gondoltam. Olyan nehéz, hogy blogot sem volt kedvem írni ;-) és folyamatosan azt kérdeztem magamtól, hogy ezt most mi a  fenének csinálom!