Auld lang syne

Kálmán Tata kicsit pocakosan, de határozottan hajlíthatatlanul egyenes háttal áll a tekercses magnó mögött és zeng az Auld Lang Syne. Nem a magnóból. Testes baritonjának egyértelműen szűk az alagsori „nyelvi labor”, elsodor, felemel és ismeretlen kultúrákba röpít a hangja. Nem bajlódik a fordítással, a daloknak ugyanúgy szépen lassan értjük meg a szövegét, ahogy a többi történetnek is, amit addig teker vissza és vissza a tekercsesen,

amíg ki nem halljuk az új szavakat. Robbie Burns-t és a haggist is becsempészi a történetekbe, de karácsonyra azt is megtudjuk, hogy mitől hívják Boxing Day-nek dec. 26-át és könnyen lehet, hogy több Nursery Rhyme-ot (mondókát) skandáltunk biztonsággal, mint sok brit kiskölyök. Pihenésképpen papírt tartunk a szánk elé és addig mondogatjuk: „töltőtoll-tinta” – ügyesen aspirálva a t-ket – amíg nem lobog a papír. Tisztára, mint a My Fair Lady-ben.

Ezek után az anglománia nem meglepő. Kis kitérő után – „a számítástechnikáé a jövő!”, és tényleg, csak mégsem az enyém – egy év Cambridge, majd sok év angol tanítás Budapesten, sok brittel együtt, Tata nyomdokain tovább. Majd váltás, aztán még egy, mert a szakmák szépen egymásra épülnek – bíztatom magam, amikor elkeseredek, hogy már megint a START-nál állok – és most megint Nagy Britanniában, csak kicsit északabbra.

A külföldi élet egyik egészségőrző faktora, hogy nem bosszantanak a napi politikai és közéleti őrületek. Kevesebb a háttérismeret, meg talán nem adódik hozzá az együvé tartozás szégyene. Nem kell „megtagadni a családot”. Kivéve, ha a Tata által lefektetett alapokra – és persze nem szeretném mindenért őt felelőssé tenni, az osztálytársaim pl. úgy tűnik, jobban kezelték ezeket a hatásokat J - mély barátságok, rengeteg szépirodalom és egy olyan szakma adódik, mint a kriminológia, ami mögött az egész társadalom összes nyavajája felsorakozik. *

Van persze olyan is, amikor valakit annyit bántottak, annyira ellehetetlenítettek otthon, hogy az új helyen, a kontraszt mindent tiszta fehérnek és makulátlannak mutat. Engem viszont egyrészt nem bántottak otthon, másrészt naponta látom itt is a rendszer tökéletlenségét, hallom, milyen nagy lyukak vannak itt is a szociális hálón, milyen nehéz talajt találni azoknak, akik szabadultak és új életet akarnak kezdeni és az itteni börtönök többsége közel sem olyan, mint amiről itt írtam.

A párhuzamokat sem nehéz sajnos észrevenni: a kemény kéz politikájának, a feltételes szabadlábra bocsájtás szigorításának egy rettenetes, de elszigetelt bűncselekmény kapcsán, vagy bizonyos újságírók kitiltásának a miniszterelnöki tájékoztatóról, mind megvan a magyar ’megfelelője’, csak a demokratikus alapok itt jóval szilárdabbak, nagyobb a szolidaritás és még él a fékek és egyensúlyok rendszere.

S hogy mi köze mindennek Kálmán Tatához és az Auld Lang Syne-hoz? Csak meg akartam magyarázni, miért érzékenyedtem el, amikor az EU Parlamentben ezzel a dallal búcsúztatták a Briteket és hogy miért kapart a torkom a glasgow-i EU búcsúztatón, ahol a dalhoz hűen nem is igazán búcsúznak. :-) 

*“… a desire and eagerness to rehabilitate in the world of industry all those who have paid their dues in the hard coinage of punishment, tireless efforts towards the discovery of curative and regenerating processes, and an unfaltering faith that there is a treasure, if you can only find it, in the heart of every man—these are the symbols which in the treatment of crime and criminals mark and measure the stored-up strength of a nation, and are the sign and proof of the living virtue in it.” Churchill, 1910.

„... a vágy és törekvés arra, hogy a munka világa számára rehabilitáljunk mindenkit, akik súlyos büntetésekkel fizették meg a tartozásukat, fáradhatatlan erőfeszítés, hogy felfedezzük a gyógyító és regeneráló folyamatokat, és rendíthetetlen hit abban, hogy kincs van minden ember szívében, csak meg kell találni – ezek jelzik a bűntények és bűnözők kezelésének területén egy nemzet felhalmozott erejének mértékét, valamint jelei és bizonyítékai a benne élő erénynek.”