Nőnapra

Egy FAcebook bejegyzésből loptam

Na, most akkor kell virág, vagy nem nőnapra? Egyesek azt mondják, hogy ha csak ma, akkor a fenének se kell és milyen álszent dolog, közben meg lese' vagy még rosszabb; mások meg hogy ez a tisztelet jele és mint ünnep, egy eszmét testesít meg és mint minden rituálé, megvan a maga helye és nélküle milyen rossz lenne nekünk. Nőknek. Is.

És különben is, akkor szülinap se kell, vagy az igen, de a névnap már túlzás? És mi van a szakítások és válások közvetlen okaként - az utolsó csepp - gyakran megnevezett házassági évfordulóval? Jójó, de az más. Azok családi ünnepek, persze, hogy szükség van rájuk, hiszen a család összetartását erősítik - mondjuk lehet, hogy néha túl vannak spírázva - de ha igazi az ajándék és nem csak azért vagyunk együtt mert muszáj, ha ilyenkor kellemes az együttlét, amikor a traktáért nem dolgozza ki a belét egyik boldog NŐ sem, akkor az rendben van, sőt! Mondják.

Itt az igazi ajándéknál megállnék egy szóra - bár a Nőnaphoz nem feltétlenül szoktunk ajándékot társítani a virágon kívül, de lehet, ez is változik. Néhány éve még a kis csokor hóvirág volt a menő, most már erre a napra is úgy készülnek a virágboltosok, mint a ballagásra. Legkedvesebb mai magyar szerzőm, Dragomán György nagyszerű írása a nőnap ürügyén igazából az ajándékokról szól, arról, hogy talán nem is olyan könnyű az ajándékozás. Ezt megerősíthetem. Egyik nagylányom kicsi korában rettegéssel töltött el a születés- és egyéb napok közeledte. Neki ugyanis egészen határozott elképzelései voltak az ajándékról, amire vágyott, ezt viszont, úgy gondolta, nekünk kell kitalálnunk és ő - legalábbis szerintem - még csak apró jelzésekkel sem segített. Sejthető, hogy tízből kilencszer nem sikerült mutatvány. Hogy vajon azért, mert nem ismertük őt eléggé, vagy mert pokoli nehéz feladványokat adott nekünk, nem tudom. Én minden esetre felmenteném a gondolatolvasásban gyengébb szülőket. 

A nőnap ünneplése vagy nem, általában nem családi szinten okoz sértődést, feszültséget, hacsak nem a friss párok között, akik még nem alakították ki a közös véleményt.

Munkahelyen inkább lehet kérdés, hogy hogy telik a nap. Emlékszem, Anyukám még a szclizmusban mindig kapott valami jutalmat is a nőnapi virág mellé: kitüntetést, vagy pénzjutalmat, ami tulajdonképpen az éves rendes juttatás része volt kissé felcicomázva. Az én munkahelyemen, a Nevelési Tanácsadóban pedig néhány évvel ezelőtt az egyetlen(!) férfikollégánk gondoskodott a megemlékezésről. Mindannyian(!) kaptunk egy kis csokor hóvirágot. Nagyon meg voltunk hatva, nagyon jól esett, különösen, hogy amúgy is mindig megbecsülve érezhettük magunkat általa. Nem feltétlenül mint nők, hanem mint emberek, kollégák. Egy picit azért rosszul is éreztem magam, hogy ez azért túlzás, bár nyilván nem a gyerekeitől vonta meg a falatot miatta. Mégis! Főleg, mivel egyoldalú volt. Jut eszembe! Nem hinném, hogy - a viccelődéseken kívül - mi egyszer is megkérdeztük volna tőle, hogy milyen egyetlen férfiként velünk dolgozni, vagy teret adtunk volna bármilyen ezzel kapcsolatos megjegyzésének, ha volt egyáltalán.

A helyzet az, hogy a nőnap a nőjogi mozgalmak egyik nemzetközileg elismert ünnepe és mint ilyen, igazából emlékeztető. Egyfajta számadás ez a nap, hogy mit értünk el - nők és férfiak közösen - és mi van még hátra, ami a nők egyenjogúságát illeti. Ünnepeljük a szavazati jogot, egyenjogú(bb)ságot a családban, munkában, közéletben és politikában és felhívjuk a figyelmet a hiányosságokra vagy visszaélésekre ugyanezeken a területeken. Ezért különösen vérlázító, ha ezt a napot egyének vagy a politika arra használja fel, hogy megerősítse a hagyományos hatalmi különbségeket nők és férfiak között, amint leereszkedő bókkal "pírt varázsolnak" egy "boldog nőnapot" köszöntéssel a pénztároslány (!) arcára - ala Dajcstomi - vagy Semjén, fehér lovának magasáról, kackiásan óv a "hamis és művi egyenlősditől", amely "mindkét nem súlyos torzulását eredményezi"*.

Na, ez a hóvirág biztosan nem kell.

*részletek pártunk és kormányunk nőnapi kiadványából, amelyről a 444 ír részltesen